Olajvállalat lett ma a kínai tőzsde sztárja

Olajvállalat lett ma a kínai tőzsde sztárja

Limittel emelkedett első kereskedési napján a sanghaji tőzsdén debütálva a kínai energetikai óriás, a Cnooc, a részvények árfolyama több mint 40 százalékot száguldott ma hajnalban.

Megvan a magyarázat, hogy mi okozhatott rejtélyes, vad mozgásokat kínai internetes részvényeknél

Megvan a magyarázat, hogy mi okozhatott rejtélyes, vad mozgásokat kínai internetes részvényeknél

Vad mozgásokat mutattak múlt héten kínai internetes vállalatok amerikai tőzsdén kereskedett részvényei, ami mögött részben egy alap kényszerlikvidálásai állhatnak traderektől származó információk szerint. Vannak olyan szakértők azonban, akik szerint az esések túlzottak voltak és inkább technikai jellegűek, a fundamentumok ugyanis nem változtak a kínai internetes óriásoknál, így jó vételi lehetőséget teremtett most a papírok múlt heti mélyrepülése.

Itt van Trump újabb csapása: eltiltotta a legnagyobb nyugdíjalapot a kínai befektetésektől

Itt van Trump újabb csapása: eltiltotta a legnagyobb nyugdíjalapot a kínai befektetésektől

A kereskedelmi háború után új frontot nyitott Donald Trump amerikai elnök Kínával szemben annak állítólagos hanyagságaira hivatkozva a koronavírus ügyében: eltiltotta a legnagyobb amerikai állami nyugdíjalapot, hogy kínai részvényeket vehessen, miközben épen ezt fontolgatta. Mindezt elnöki rendelettel oldotta meg, amelyben nemzetbiztonsági kockázatokra hivatkozva korlátozta az alap befektetési lehetőségét.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Magyarok millióinak a lakásügyébe nyúlt bele a kormány, messziről bűzlik a végeredmény
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.